Piricse Szabolcs-Szatmár-Bereg megye déli részén, a Nyírségben található. A Nyírség hazánk második legnagyobb kiterjedésű hordalékkúp-síksága. 5100 km-es területe általában 20-30, helyenként 50 méterre szigetszerűen emelkedik ki a környező síkságból. A Piricse helynév szláv eredetű, de az eredeztetés részletei vitatottak.
Több szláv nyelvben megtaláljuk a név megfelelőit: szerb – horvát Proice, Poricje, szlován Porence, cseh Porici. E szláv helynevek eredeti jelentése: folyó melléke, folyóvidék. A székelyföldön levő Pirics – Piricske helynevek azonban a magyar pilis – pirics – piricske „kopasz, erdő nélküli hegytető” szóból is származhatnak. A kőkorszaktól a honfoglalásig sokféle nép települt meg a Nyírség ártérre néző peremén és a folyóhátakon. A honfoglaló magyarság számára a Felső-Tisza-vidék szintén dús földje, legelői, vadban és halban gazdag erdői és vizei, nádat és sást bőven adó mocsarai révén vált elsősorban ideális élettérré. Tájegységei közül a Nyírség, a Tiszahát és a Szamos-völgy már Béla király névtelen jegyzőjének Anonymusnak a krónikájában is szerepel. Őseink elsősorban a kiemelkedő dombokat és magaslatokat foglalták el. A XI.-XII. században a besenyők ” úzok ” kunok többször feldúlják, végigrabolják ezt a részt. Az ellenük való harcban tűnik ki I. László királyunk. A győzelem emlékére a csatahely közelében templomot építtetett, mely a kisvárdai Szt. Péter és Pál egyházzal azonosítható. Majd 1092-ben Szabolcs várában zsinatot és országgyűlést tartott. Itt rendelték el többek között a vasárnap megtartását. A XI. században már két várispánság volt ezen a területen: Szabolcs és Borsova. 1241-ben a tatárok törnek be erre a területre, mely nagy pusztítással és népirtással járt. A község ebben az időben már lakott lehetett.
Több feljegyzés is szól arról, hogy Nyírbélteken és Nyírpilisen földvár található. Piricse földrajzi nevei című munkában tesznek említést egy itt található földvárról. PESTY-nél ez olvasható: „egy mély völgy mely kézzel csináltnak látszik, hajdan tatárcsorda tanyája lehetett”.Az 1964, évi gyűjtés adatközlői feltételezték, hogy régen védőberendezés lehetett errefelé. Ma is Földvárhegy néven említik. 1261-ben IV. Béla, fiának, Istvánnak adományozta ezt a földet. Szabolcs megyében a XIII. század végén az Abák és a Balogsemjének vetélkedtek egymással a hatalomért. Ebből az időszakból már írásos feljegyzés bizonyítja Piricse község létezését. A helységnév 1299. körül egy idevaló ember nevében tűnik fel először: PETRUS de PERICHE, aki peres ügyben kiküldött. 1326-ben azzal vádolják a Balogsemjén nembeli János atyját, Istvánt, hogy 27 évvel korábban (1299-ben) Piricsét elpusztította. 1327-ben idevaló nemesek Vetés ügyében tanúskodnak. 1333-ban és 1334-ben Domonkos nevű papja négy garas pápai tizedet fizetett. Tehát ekkor már volt plébániája a településnek. Ebből következik, hogy a falu jóval korábban keletkezett. Az e helyről elnevezett középnemesi család ” Petrus de Piriche ” a XIV. században is lakta. Határát egy 1409-ben megejtett határjárásból ismerjük. A XV. század közepi megyei összeírás szerint ekkor Várdai Miklós a főispán, és a nemesi famíliák között említik a Piricsei famíliát is. Az oklevelek Nagy- és Kispiricséről szólnak. Ez a középkorban ismert kettős településformát mutatja. Nagypiricse azonosítható a mai faluval. Kispiricse PESTY adatközlője szerint „Hajdan ehhez a faluhoz tartozott, most Báthor város határához tartozik. Piricsei nevű utolsó örökös, egy öreg hajadon által élelmezés-tartás fejében végrendeletileg hagyatott a városnak”. A terület ma is Nyírbátorhoz tartozik. A középkorban a falut általában Szabolcs, olykor azonban Szatmár megyéhez is számítják.
Thúróczy János krónikája szerint az erdélyi parasztfelkeléssel (1437) egy időben „Márton, a Nyír és Szamosköz vidékén parasztokból álló nagy haderőt gyűjtött, és a királyi címet bitorolva kibontott zászlókkal hatalmas erővel tört előre, mint az áradat”. A nemesek több ütközetben morzsolták fel és győzték le őket a krónikás szerint. Ezután a terület Hunyadi János kormányzata alá lett rendelve. Mátyás király idejétől kezdve a megye állandóan érezte, szenvedte a török uralmát. Ez a tény is hozzájárult ahhoz, hogy az 1514-ben meghirdetett keresztes hadba számosan álltak be a térség falvaiból. Dózsával egy időben ennek a vidéknek a parasztsága is fellázadt. A Dél-Nyírségben Máté pap, a parasztok kapitánya vezetésével egy mellékhad tevékenykedett, amely megostromolta és elfoglalta a nyírbátori minorita kolostort, ahol sokan húzódtak meg félelmükben. A felkelők seregét Bátori András királyi kamarás és testvérei, Perényi Gábor főudvarmester és Szakolyaiak verték le. A mohácsi ütközetben (1526) a nyírségi hadakat Bátori András főispán vezette. A csatavesztés után a hadak fő vonulásának útjába esik a megye. A mohácsi vész után fél évszázadban a két király, Ferdinánd és Szapolyai János, majd János halála után fia, János Zsigmond között folyó háborúban az országhatárok évről-évre változtak. Az ország, valamint a megye életét befolyásoló események hatásait Piricse sem kerülhette el.1548-ban Piricse egyutcás település volt, középen állt a templom. A XVI. Században több kisnemesi család volt a földesura (Görbedi, Palojtai, Bogáthi), akik birtokaikat a rokonság révén a XVII. Században is megtartották. A Görbediek egyébként a XVI. században már Kispiricsét is birtokolták. Kispiricse, mint puszta került a Báthori család birtokába. Ezt a részt Báthori Miklós 1556-ban titkárának adta el 500 forintért. Bogáthi Istvánné is a Görbedi jusson tartotta a jogot rá. A politikai bizonytalanság és hadba vonulások miatt a vidék és a föld népe állandóan pusztult. Végső elkeseredésében, felkelésben keresett menedéket. A Nyírség déli részén és a Szamosháton indult el 1569-ben Karácsony György vezetésével az a felkelés, amelyben a vallási rajongás, a szociális elégedetlenség és a török elleni keresztes hadjárat hangulata különös keveredésben forrongott. E századok viharai a katolikus egyház válságához is vezettek: tért hódított a reformáció, a görög katolikus vallás és számos evangélikus egyházközség jött létre, valamint megtelepedtek itt a zsidók is. Piricsén 1597-ben alakult meg a Református Egyház, az anyakönyveket 1786 óta őrizték meg.
A török, valamint az idegen zsoldosok fosztogatásai miatt 1631-ben lázadás tört ki a Nyírségben. Vezetője Császár Péter volt. A felkelést ifj. Bethlen István és Csomaközy András, váradi kapitány verte le a szomszédos község Nyírbéltek határánál. 1627-ben a nádor parancsára Szabolcs vármegyében végrehajtatott vizsgálat alapján kiderült, hogy Szolnok elfoglalása után (1552) a török több ízben megkísérelte a megye falvainak és jobbágyainak hódoltatását, a szultán számára adófizetésre való kényszerítését. Kálló várának 1672-ben történt felépítése után Taktakenéz – Balsa – Kemecse – Petneháza – Vaja – Pócspetri – PIRICSE – Béltek – Nyíribrony vonaltól nyugatra eső népek az időnkénti kísérletektől eltekintve, nyugalomban éltek. Ebben az időszakban valami címen a Vay család szerezte meg Piricse nagyobb részét és azt Vay Ádámtól II. Rákóczi Ferenc udvari marsalljától a szatmári béke után kobozták el. A XVII. század második felében minden réteget egyaránt sújtó hadmozgások váltják ki a térség történetét évtizedekig meghatározó kuruc mozgalmakat. A Wesselényi-féle összeesküvés (1670), majd Thököly és a Rákóczi vezette nemzeti felkelés is e vidékről indult ki. A háború, majd az azt követő pestisjárvány miatt hallatlanul megfogyott a lakosság száma. Mocsarak lápok, üres puszták éktelenkedtek a honfoglalók által annak idején benépesített térségeken, Polgártól Kótajig, Rakamaztól Nyírgyulajig, Bogátig alig-alig lézengett néhány ember. Piricsét 1720-ban még Nagykállóhoz tartozó pusztaként említik.
A szatmári béke után viszonylagos nyugalom köszöntött a vidék lakosságára. Viszonylagos, mert nagy hadjáratok ugyan nem zaklatják a lakosságot, de a csapatok átvonulása, katonák állításának kötelezettsége olykor-olykor megbolygatták. Sújtották a lakosságot a pestis- és kolerajárványok, a Tisza áradásai, az időnként egész falvakat elpusztító tűzkárok, vagy az 1814-1817 közötti éhinség is. Az 1711-től 1849-ig terjedő korszak a lassú, de folyamatos gyarapodás jegyeit hordozta magán. Az elnéptelenedett falvak sorra benépesültek. Piricsével kapcsolatban a források nem egyértelműek. 1773-ban az egyik forrás magyar-orosznak (rutén) említi a falut. De a munkácsi görög katolikus püspökség lelkészségeinek 1806. évi összeírásában a prédikáció nyelvéről azt találjuk, hogy az magyarul és románul történt. A betelepülők valószínűleg nagyon hamar elmagyarosodhattak, mert a XIX. sz. közepén tiszta magyar faluként említik. 1716-ban a Vay Ádámtól elkobzott birtokot 4000 forintban Kércsy Sándor szerezte meg, ez 171/2 jobbágytelekből állott. Más részét 15 telekkel Jósa István, 1 telekkel pedig Uketyevityi Péter szerezte meg. A Vay részen állott egy kúria, de Jósa István is épített egyet a faluban, a falutól elvett telken. Fiának, Antalnak örökségén történt osztozkodás alkalmával egy átlagos köznemes nem túl nagy gazdaságának leírását ismerjük meg. A XVIII. században a Vay család bizonyos részeket visszaszerzett belőle, de a jobbágyfelszabadulás táján az Erőss, a Gencsy és a báró Horváth családok birtokolták.A XVIII. század végétől több nemesi családnak volt itt kisebb-nagyobb részbirtoka: pl. az Erőss, Irinyi, gróf Fáy és gróf Vay családoknak. A XIX. század elején még állott a Vay család kúriája, amelyet a múlt század közepén épített Vay Dénes. A társadalmi nyugalom és béke jelentős módon átalakította, átformálta a táj, a települések képét is. Szinte minden falu épített felekezetének templomot és számos udvarház, nemesi kúria és főúri kastély is épült. Így történt ez Piricsén is. Ekkor épült a római (1801) és görög katolikus templom (1870). A Katz-tanyán 1849-ben Katz Gergely épített kastélyt. Körülbelül ezer kat. Holdnyi birtok gazdasági központja volt. Családházak és különböző gazdasági épületek álltak benn. A lakosság Veres-tanyának említi. De a Júlia-ligetben is építettek kastélyt. A terület korábban gróf Károlyi József birtokához tartozott, majd dr. Kutkafalvi Miklós kb. 100 kt. Holdnyi uradalma lett. Júlia nevű feleségéről kapta a határrész és a benne álló tanya a nevet. A Fábri tanyán is épült kastély. Cselédházak, dohánypajták, istállók, magtár tatozott hozzá. Mintegy 400 kat. Holdnyi terület, Fábri nevű földbirtokosé volt. Ma már csak a kastély van meg. Rózsaliget néven ismeretes. A megyei politika alakítására és irányítására – reformkorban – a jobb módú középbirtokos réteg hivatott. Hagyomány szerint részt vesznek a megyei életben, de az országos politikában is. Ők a megye igazi urai. E közép-nemesi rétegből került ki a megyében az a 11 família, mely a megyét irányítja.
Nevezetesen a Kállay, Jármy, Vay, Zoltán, Miketz, Patay, Erőss, Elek, Eördögh, Szunyogh, Bónis családok. Természetszerűleg e politizáló elitből kerülnek ki az országgyűlés követei is. Az Erőss család jelentős szerepet játszott községünk történelmében is. A nemesi família Erdélyből származott át a XVI. században Szatmárba, majd Szabolcsba. Erőss Gábor 1742-ben mint zászlótartó vett részt Mária Terézia védelmében. Lengyelfalvi Erőss György 1797-ben örökölte neje Szögyény Magdolna papi birokát. Erőss Lajos volt a család utolsó birtokosa Papon. Lajos testvérei György és Erzsébet. A XVII-XIX. szászadban birtokosok voltak. Berencs, Bezdéd, Demecser, Pap, Pátroha, Pilis, PIRICSE, Veresmart, Döge, Eszeny, Litka, Komoró községekben. Az 1828-i kánoni vizsgálat említi, hogy Piricsén a római katolikus templomot 27 évvel azelőtt, tehát 1801-ben építette Erőss Gábor főszolgabíró. 1848 tavaszán megszülető magyar polgári állam egyik legfontosabb feladata, az önálló hadsereg megteremtése volt. Szabolcs vármegye áldozatvállalása felülmúlta az országos átlagot. Kb. 5500 főre tehető a hadseregbe küldött katonák száma.A hadszerzés mellett a másik fontos kérdés a népképviseleti alapon megválasztandó országgyűlés volt. A megye 6 mandátumot kapott, s külön egyet Nyíregyháza. Piricse a nyírbátori körzethez tartozott. Ebben a körzetben Bay Ferenccel szemben fölényesen győzött Somossy Ignác. Kilencszer annyian voksoltak rá, mint Bay Ferencre. A vereség után a megyék önkormányzatát feloszlatták. Szabolcsot az 1850-ben felállított nagyváradi közigazgatási kerülethez csatolták. A jobbágyfelszabadítás csak a birtokállomány 7 %-ra terjedt ki. A gazdaság kizárólag a mezőgazdaságra épült. Máig ható termelési szokások alakultak ki. A kukorica és a száraztakarmány vetés területe jelentősen megnövekedett. Ekkor vált a szabolcsi dohány országosan vezető termékké. A századfordulóra már 119 községben folyt szőlőművelés. Ebben az időben gróf Károlyi Gyula örökösei, valamint Katz Mihály és Mandel Mór voltak a településünk jelentősebb birtokosai. Katz Mihályhoz hasonlóan Mandel Mór örököseinek is épült tanyája: Mándi tanya és József tanya néven ismeretes. Ez volt a földbirtokuk központja, több cselédház és gazdasági épület tartozott hozzá. A kastélyuk a jelenlegi kultúrházzal szemben volt és 1951-ben leégett. Súlyos vérveszteséget okozott a térségnek az I. világháború. Ugyanis könnyebben mozgósítható volt a paraszt, a cseléd és a napszámos, mint az ágyút, töltényt, egyenruhát vagy bakancsot gyártó szakmunkás.Piricséről 22 fő halt hősi halált.
A front 1944 október 24-én érte el Piricsét. Magyar katonák a mai József Attila utcában ill. a Mandel szőlőben voltak beásva. Ekkor történt, hogy a németek elfogtak két magyar katonát, kik szökni akartak, rövidesen ki is végezték őket. Sírjuk a római katolikus temetőben található. A szovjet támadás Nagyvárad felől Nyírbélteken keresztül történt. Községünkbe a Károlyi utcán keresztül – volt Vöröshadsereg út – érkeztek katonák, elsősorban romának majd kozákok. Lényeges harci esemény nem történt a településen. De a község így is meghozta a maga véráldozatát, hiszen kb. 36 fő halt meg, tűnt el a világháború folyamán. 1918-ban kulcskérdés a földosztás volt. A községben ekkor mérték ki a juttatott földeket a Földvár-hegyen.Az ekkor kezdődő földosztás majd földreform végrehajtása 1936-ban nyert teljes befejezést, azt azonban meg lehetett állapítani, hogy a földhöz jutottak anyagi helyzete még mindig rossz, ezért a földet megtartani nem tudják, igyekeznek eladni azokat. Vitézi telkek céljaira a birtokosok önként és ingyen ajánlottak fel földterületeket. Piricsén Somossy Ferenc földbirtokos 19 kh földet adott ingyen erre a célra. 1945-től napjainkig 1944. október 26-án a szovjetek harc nélkül elfoglalták a községet. 1945 után a község lakosságának az új megváltozott helyzet kihívásainak kellett megfelelnie. Földreform: 1945-ben a községben megalakult a földosztó bizottság. Elnöke: Váradi János. 1946. augusztus 28-i kimutatás szerint a település birtokosai a következők voltak: Somossy Miklós Schwartz Mór Schwartz Mórné sz. Stern Katalin Dr. Kutkafalvy Miklósné sz. Czobor Rózsa Gróf Károlyi István Gyula Antal hitbiz. Birtokos Weinberger Ernő Weinberger Kálmán és felesége sz. Swartz Ilona Fábry Gusztáv Vitéz Huszkay Imréné sz. Fábry Blanka Lengyel Sándorné sz. Mandel Olga Somossy Ferenc Báró Rudmányszky Imre Mándy Ferenc Mándy Lóránt Mándy Ferencné sz. Tóth Mária Rövid idő leforgása alatt osztották szét a földet a családok között. Hamarosan sor került az első szövetkezet megalakítására. Ezt 1948-ban Swarcz Kálmán és Ödön hozták létre. Az első termelőszövetkezetet 1949-ben alapították a Kacsavárban. A neve: Vörös Október. Elnöke: Szilágyi László. Az 1952-es évben sorra jönnek létre újabb szövetkezetek. A Községi Tanács megalakulása A Levéltárban Piricse Körjegyzőségére vonatkozóan 1787-ben és 1788-ban összeírási lapok találhatók. Az első Szervezkedési Szabályzata 1879. augusztus 2-án kelt. A szabályzat szerint a Képviselőtestületnek 12 tagja van. 6 fő választás útján, 6 fő pedig adója után került a testületbe. Már az első Szervezkedési Szabályzat is tartalmazta, hogy Piricse szövetkezett Pilissel. 1903. július 3-án valamint 1911. október 25-én került sor a Szabályzat módosításaira. 1911-ben a Képviselőtestület 16 főből áll, 8 fő választás útján, 8 pedig adója után képviselő. 1949-től 1950-ig Ömböly községgel is közös a közigazgatás. Ömböly községben ekkor már Operatív és Népi Bizottságok működnek. Piricse községben 1949. július l-én alakul meg az Operatív Bizottság. 1950-től már található a levéltárban tanácsülési és VB-jegyzőkönyvek, mely szerint 35 tanácstagot választottak. A Végrehajtó Bizottság 5 tagból, VB-titkárból valamint VB-elnökből állt. 1970-től 1990-ig Piricse és Nyírpilis közigazgatásilag ismét összetartozott. 1990. szeptember 30-i választás után a társközség leválik. A Községi Közös Tanács elnevezés megszűnik, helyette Piricse Község Polgármesteri Hivatal az elnevezés.